Ügyvezetés

Ügyvezetés

Hetyey Veronika

Hetyey Veronika - Szakmai VezetőHetyey Veronika vagyok, gyógytornász-fizioterapeuta, a PhysioGuard program egyik kidolgozója. Szeretném, ha mind a munkámról, mind a gyógytornáról, mind rólam egy kézzelfogható, személyes képet kapnál.

A Semmelweis Egyetemen diplomáztam, majd egy rövid ideig mozgássérült gyermekek fejlesztésével foglalkoztam. Ez idő alatt és azóta is volt és van egy témakör, ami mindenek felett érdekelt, és ez a gerinccel kapcsolatos problémák prevenciója és rehabilitációja. Évek óta dolgozom gerinc fókuszú magánrendelőkben, egészségközpontokban, és most már biztonsággal ki merem jelenteni, hogy ez az a témakör, amivel egész életemben szívesen foglalkoznék, természetesen a tudománnyal együtt fejlődve, állandóan képezve magamat. A legtöbb vendégem már tünetekkel, illetve meglévő diagnózissal érkezik hozzám, előfordul, hogy már a műtét tervezett időpontja is megvan. Ilyenkor sürgősen célzott terápiára van szükség és természetesen minden tőlem telhetőt megtéve próbálom megoldani ezeket a helyzeteket is. Mindamellett állandóan bennem van a kérdés, hogy miért nem találkoztam hamarabb azokkal az emberekkel akiknek tudok segíteni a megelőzésben is, nem csak a gyógyulásban. Ez a gondolatom, azóta konkrét programmá nőtte ki magát, és ez a PhysioGuard.

Legfőbb elveim közé tartozik hogy vendégeimet minél szélesebb körű edukációban részesítsem, megértsék, hogy miért van szükség gyógytornára és mozgásra. Átlássák a testükben zajló változásokat, így saját maguk legyenek a legaktívabb résztvevői a megelőzésnek, gyógyulásnak.

Fontos leszögeznem, hogy a velem való közös munka nem jár teljes napi rutin átalakítással, temérdek átszervezéssel, nagy feladatokkal, helyettük törekszem olyan praktikákkal, tanácsokkal, apró változtatásokkal, ötletekkel ellátni a bennem bízókat, melyek mellett a munkát hiánytalanul el lehet végezni, a mindennapok feladatait ellátni, sőt a teljesítményt és a munkakedvet fokozni.
 


Angyal Adrienn - Program Igazgató
Angyal Adrienn

Közgazdászként végeztem a Budapesti Gazdasági Főiskolán, melyet követően több mint 10 évig dolgoztam könyvvizsgálat és controlling területeken, illetve számviteli tanácsadóként. 

A munkám mindig sok üléssel járt.

Érdekelt amivel foglalkozom és annyira lefoglalt, hogy nem figyeltem oda a mozgásra és a "helyes ülésre". Sokáig nem volt semmi tünetem, az évek során azonban először apró, és akkor még gyorsan múló figyelmeztető jelzéseket kaptam, mint. pl. a lábzsibbadás, derékfájás. Ezt követően állapítottak meg porckorong problémát, melyhez gyakran migrénszerű fejfájás és akkor már tartós derékfájdalom is társult. A kezelési javaslat: sok pihenés és a sportok elhagyása volt egy időre. Mivel ez nem hozott eredményt, ezért tovább kerestem a megoldást. Sokféle módszert kipróbáltam, köztük több gyógytornát is, de ezek mind csak átmeneti enyhülést hoztak.

Ezután találtam meg azt a tornát, mely megszüntette a panaszaimat. A korábban szinte hetente jelentkező fejfájások teljesen megszűntek. A derékfájásom elmúlt, és érezhetően könnyebbé vált a mozgás.

Ekkor már folytathattam azokat a sportokat, melyeket korábban szerettem. Természetesen erősítő gyakorlatokkal kiegészítve. Mostanra azonban nem okoz gondot a hosszabb ülés és a nehezebb dolgok cipelése sem. Mindemellett azt is megtanultam, hogy mit tegyek ha valahol fájdalmat érzek, milyen gyakorlatokkal, hogyan tudom azt enyhíteni, és még időben megelőzni a komolyabb problémák kialakulását. A PhysioGuard-ot a személyes tapasztalatok és a környezetemben élők problémái motiválták. Hiszen miért kellene bárkinek, aki ülve végzi a munkáját eljutnia odáig, hogy hasonló panaszai legyenek?

A PhysioGuarddal küldetésünk az ülő életmód okozta problémák megelőzése, valamint a mozgás és az egészségtudatosság adta lehetőségek kihasználásával a jobb életminőség és a maximális teljesítmény elérése!



Főoldal